Képek



Dob torta
Ez volt az első torta ami már némi informálódás után készült sógornőm születésnapjára a dob külső kinder szelet tortát rejt.









Süni torta
 Ez a torta Boti kisfiam első születésnapjára készült a süni belseje zebra süti (ezzel sokszor fogtok találkozni a gyerekeknél ez vált be a legjobban)az orra fondantból van a tüskék pedig vajkrémből készültek .













 Tigris torta
A süni torta párja ez a torta is kinder szeletet takar.















Kis vakond torta
Barátnőm kisfiának készült csokoládé torta fondant bevonással a kezei és a lábai pillecukorból.









majdnem szívecske torta :)
Apukám barátnőjének készült csokitorta nem teljesen olyan lett mint terveztem szívecskeformában készült a piskóta majd félbevágva töltöttem a cél az lett volna hogy a két fél szívecskét összetolom és a rózsák "kötik" majd össze nos hát így is tettem csak éppen eléggé elveszítette a szívecske formáját.
ez volt az első kísérletem a plasztik csokival (vagy más néven csoki gyurmával) három féle csokiból készítettem el így lett ilyen márványos.








kívül belül csoki
Férjem születésnapjára készült plasztik csokival van bevonva ennél a tortánál is hibáztam a fehér csokiból készült plasztikcsokit vastagabbra kellett volna nyújtani.








Traktor torta
Nagyobbik fiacskámnak készült ez a torta szülinapjára csokoládé torta a kerekek fényét mandula olajjal értem el bár bevallom nekem annyira nem jött be így ennél az egy tortánál használtam.













Csokigalléros torta
Apukám születésnapjára készült ez a torta a terv egészen más volt csokoládé szivarral akartam díszíteni az oldalát de hiába próbáltam ki előre hogy tudom megcsinálni itt valahogy nagyon nem jött össze így az elrontott csoki szivarok a tetejére kerültek és csokoládé gallért kapott.











Kutya torta
Nagypapámnak készült ez a kutyus torta belül túró torta kívül tejszínhab.














 Kung-fu torta
Sógornőm nagy fiának készítettem ezt a tortát csokoládé torta fondant bevonattal.














Barackos túró torta
Bencusom névnapjára készült ez a torta.










Cib Bank logó Torta
Egy kedves Cib Bankban dolgozó ismerősömnek készítettem a torta alsó része csokoládé torta a felső pedig kávé.














Kézilabda torta
Egy kézilabdázó lány szülinapjára készült a labda belseje zebra süti kívül (kivételesen aldiba le volt árazva nagyon) marcipán.
A labda varrásait én kis naiv gondoltam majd utólag felrajzolom marcipánformázóval hát nemigazán sikerült az ötszögeket elhelyezni:)











Bob mester torta
Kisebbik fiam második szülinapjára készült zebra sütit takar a darált keksz a figurák fondantból készültek bob mester pedig a játékos dobozból ugrott a torta tetejére:)













Apple torta
Nálunk is kitört az Apple mánia így egy kedves barátunkat leptem meg egy almás tortával.














Angry birds torta
Ha már Apple akkor jöttek vele a mérges madarak férjemnek készült a torta palacsintatorta a bevonat csokoládé a díszítés fondant.













Répa torta
szülinapra készült répatorta a díszítés marcipán











Farsangi torta
Bebéjéknek készítettem ovi farsangra nem volt egyszerű kiagyalni hogy mi legyen mert itt nemigen lehet tortát vinni oviba csak boltit számlával így olyat kellett készíteni amibe minél kevesebb romlandó dolog van így a Shrek szelet receptjét módosítottam kicsit és rum aroma és zöld mandula aromát kihagyva kakaóval színeztem meg.










Dió torta
Apukám szülinapjára készült ez a dió torta aminek a tetejét sima fehér csokival vontam be az oldalára pedig plasztik csokival ragasztottam fel a corában vásárolt csokival bevont keksz rudakat.A rózsák szintén plasztik csokiból készültek.












Batman torta
Bencém 4. szülinapjára készült ez a batman torta belül zebra sütit rejt kívül unidec-el bevonva és a batman kézzel ráfestve.















Villám McQeen torta
Bence szülinapjára készült belül zebra süti kívül fondant az autó készen vásárolt darab:)
(a képet fél órás szenvedés után sem tudtam elforgatni hogy rendesen álljon így feladtam)










Hello Kitty torta
Egy 4 éves kislány szülinapjára készítettem a belseje ismét csak zebra süti a teteje unidec az oldala a corában kapható csokival bevont kekszrúd és sok türelem felragasztgatni :)













Barca torta megrágva :)
Hát igen íme a bizonyíték hogy soha nem szabad utolsó percre hagyni a torta befejezését mert nem marad idő fényképezni:)
egy leányzónak készítettem a tortát de késtem vele így a buli már erősen elkezdődött mire a torta kész lett így szegény torta meg lett rágcsálva :)
Zebrasütiből készült ez is és unidec a borítás és díszítés.










Rolling stones torta
Egy kedves leányzó kérte hogy készítsem el ezt a tortát imádott apukájának.














Virágos torta
Kicsit komolyra sikerült egy egy éves lánykának plasztik csokival van bevonva és díszítve megint csak a jól bevált zebra süti.














Kamilla torta
Barátnőm kislányának Kinga Kamillának  készítettük közösen barátnőmmel ezt a tortát fondant bevonatot és díszítést kapott.














Autómentő torta
autómentős apukának készült a torta unidec borítással és díszítéssel ismét csak zebra sütiből.














Bogyó és Babóca torta
1 éves Emmácskának készítettem ezt a tortát unidecet használtam díszítésnek.














 Virág kosár torta

barátnőm édesanyjának készítettem ezt a virágos tortát uniceket használtam itt is díszítésnek a virágokat egy nappal előbb megcsináltam hogy amire a tortára kell rakni őket kicsit megkeményedjenek.











 Makréla torta

Kisebbik fiacskám névnapjára készült ez a torta Bob mester cicája unidecből készült a torta "gallérja " kékre színezett fehér csokiból és epertortát rejt.
(a torta készítése részéletesen fotókkal fent van a lépésről lépésre részben.)








                                                     

Bogyó és Babóca a strandon torta

Két kicsi lánynak készült ez a torta annyi volt biztos hogy bogyó és babóca legyen a téma és hogy valahogy úgy oldjuk meg hogy egy torta legyen de mégis kettő hát nekem ez az ötletem támadt.
Az egyik fele a szokásos zebra süti a másik fele raffaello torta







Iskola táska torta

Ovis ballagásra készült ez a torta a legnehezebb feladat a méretéből adódott illetve abból hogy két ízből kellett össze rakni az egyik fele epres a másik csokis volt.






 Mickey és Minnie egér torta

Egy 4 éves kislány születésnapjára készült.
Szerintem elég csajos lett:)









 Hello Kitty Torta

Harmadik születésnapjára készült egy kis lánykának
Kakaós piskótát és a kedvenc csokikrémemet rejti a Kitty cica Unidecből készült a borítás és díszítés.












 Micimackós torta

Kingus névnapjára készült ez a kis tortácska ami belül túró tortát rejt kívül unidecel díszítve.













 Spongyabob torta

Egy kicsi fiú harmadik szülinapjára készült ez a kis mókás torta dobostorta bújik meg spongyabob "bőre" alatt.













Hello Kitty 3
Egy nagyobb lányka szülinapjára készült a torta sajnos a színeket nem adja jól vissza a kép de nagyon szép lila szín volt az alapja és a virágok színe sem piros hanem pink volt.Belül fekete erdő torta van.











Rózsás fekete erdő torta

Sógornőm és anyósom névnapjára készült ez a fekete erdő torta egyszerű szolid kivitelben mert ilyen is kell!











Ajándék csomag torta

maradunk a csajos színeknél csak a korosztályban ugrottunk egy kicsit feljebb :)
A csomagocska zebra sütit takar.


Fekete erdő torta

Semmi díszítés a maga egyszerű de annál szebb színeiben.
Ilyen torta is tud rejtőzni a díszes "ruhák" alatt:)













 Tenisz pálya

Születésnapra készült egy sportoló úriembernek egy tenisz klubba túró torta van a "salak" alatt.













 VW torta

Egy fiatalember születésnapjára készült a logo alatt raffaello torta van.













Centi torták

Egy hármas szülinapra készültek ezek a torták mind három torta más izű.
egy fekete erdő egy túró és egy csoki torta.














Kalocsai mintás táska

Facebook-on egy játék nyereménytortája volt.
A táskában csoki torta volt.












Építkezéses torta

Egy Kicsi fiú szülinapjára készült csokitortát falaztam körbe.













Angry Birds király malac

Nagy fiam névnapjára készült ez a tortácska.Volt egy kis maradék piskóta gyorsan csináltam hozzá egy kis csokikrémet és az egészet eldugtam a nagy kedvenc malac alá:)












Spongyabob és Patrik

egy volt osztálytársam kisfiának készült szülinapjára a változatosság kedvéért a tenger csokitortát rejt.
(hiába a gyerekeknél még mindig a csoki torta a nyerő:))










Kalocsai mintás emeletes torta

"Pótanyukám" barátosnőjének negyvenedik születésnapjára készült ez a torta az alsó rész lúdláb torta a felső túró torta.













Percy torta

Egy kicsi fiúcskának készült Percy mozdony születésnapjára
természetesen ez is csoki torta. :)













Hello Kitty

És egy kiskirálylánynak készült ismét egy Kitty cica
és egy igazi hölgynek nem csak kívül csajos a tortája hanem belül is ugyanis puncs tortából készült.:)












Kutyus torta

Ez a kis sicu kutyus ismét egy facebook játék nyeremény tortája volt túró tortából készült a kutyus és a szerencsés kisfiú aki kapta a tortát megkapta a kutyust élőben is:)












Aladdin torta

"Majdnem tesóm" kisfiának Ádikának névnapjára készült ez a torta természetesen ismét csoki tortából:)













 Onchao unikornis torta

Egy kis királylány születésnapjára készült a Mia and Me című meséből Onchao a csoda unikornis belül a gyerekek nagy kedvence a zebra süti.











Gears of war torta

Egy tini fiúnak készült egy játék logója alapján ez a torta belül csupa csoki.













Barbie torta

Egy Igazi Barbinak készült a torta belül csoki torta.














90-es szám torta kalocsai mintával

Egy Néni születésnapjára készült a kilences lúdláb torta a nulla túrótorta .

2 megjegyzés: